Üdvözöl a DarkArt Tattoo

Sárközi Zsolt vagyok, a Dark Art stúdió alapítója. A tetoválással 1990-ben ismerkedtem meg, közvetlenül a rendszerváltozás után. Saját stúdiómat 1992 nyarán nyitottam meg, gróf Szecsődi Istvánnal közösen. Az azt követő hetekben csatlakozott hozzánk Galler András és Pötörke Ferenc és velük lett teljes a létszám. Ezekben az években kicsit más volt a tetoválás megítélése és az igénye is. A felszerelések, festékek, kérések egyszerűek voltak, de mi folyamatosan jobbat és jobbat akartunk. Galler Andris talán az egyik legkreatívabb ember, akit volt, van szerencsém ismerni, és dolgozni vele. Szinte a semmiből kellett építkeznünk abban az időben, amikor még nem volt photoshop, internet, csak a kreativitásunkra hagyatkozhattunk. Zseniális éveket töltöttünk együtt, egymást erősítve, fejlesztve.

Akkor még nem tudtuk, de mi tettük le a magyar tetoválás alapjait, és ha lehet magyar stílusról beszélni, akkor egyértelmű, hogy ezekben az időkben alakult ki, vert gyökeret. A következő években sok tehetséges emberrel foglalkoztunk önzetlenül, anyagi viszonzás nélkül. Sok jónevű tetováló nevelődött ki a Dark Art-ban és kezdte el önálló életét, ahogy a gyermek felnő egy családban és kirepül, hogy saját családot alapítson. Ez a folyamat azóta is tart. Közben sok minden változott, beleértve a tetoválást és annak megítélését. A csapatunk azóta kilenc főre duzzadt, és a mai napig a legjobbra törekszünk. Mindig hittem, hogy a tetoválásnak az önkifejezés egy ősi formájának kell lennie, nem pedig egy mást, másokat majmoló szolgáltatásnak. Ennek fényében alkotunk nap mint nap. Ha jót szeretnél, gyere, látogass meg minket.

Hírek

2018-ban a stúdiónk alapítója, Sárközi Zsolt, a hazai tetováló szakma kaotikus helyzetére reagálva egy olyan kezdeményezéssel állt elő, amely egészségügyi és egyéb szakmai garanciát, eligazodási pontot tud nyújtani azon tetováltatni vágyók számára, akik nem vagy nehezen tudnak eligazodni ebben az egyre nagyobb és átláthatatlanabb szektorban. Ennek érdekében összefogta a két szakmai szervezetet, a Tetoválók Szakmai és Érdekvédelmi Egyesületét (TSZÉE) és a Magyar Tetoválók Szövetségét (MTSZ), a közreműködésükkel és támogatásukkal pedig létrejött a Minősített Tetováló oklevél, amelyet az itthon és külföldön egyaránt elismert művészekből álló zsűri ítélete alapján kapják meg a tetoválók. Ez az egyetlen olyan hazai tanúsítvány, amely garantálja azt, hogy az oklevéllel rendelkező tetoválók képesek szakmai és egészségügyi védelmet nyújtani azok számára, akik hozzájuk fordulnak. 

Ha szeretnél jó tetoválást, akkor keresd a Minősített tetováló oklevéllel rendelkező szakembereket!

Nálunk biztosan megtalálod őket! 

Sárközi Zsolt fogja ismét képviselni a stúdiónkat az idei London Tattoo Convention-n. További információért katt. ide: www.thelondontattooconvention.com.

Most hétvégén (jún. 8-9) a csapatunk Lengyelországban lesz, a krakkói Tattoofesten! Ha arra jársz, feltétlenül látogass el erre a neves eseményre! Az esemény oldala: www.tattoofest.pl

Stúdiónk

DARKART TATTOO

1067 Budapest, Teréz krt. 35.

+36 1 332 3707

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.